fbpx

Komoly elhatározásra jutott Suzy, lehúzza a rolót

0 872

Az énekesnő szívügye volt aprócska édességüzlete, de úgy döntött bezárja a kis boltot.

Suzy szeretett üzlete lehúzza a rolót, ugyanis az énekesnő idejébe már nem fér bele ez a kis vállalkozás.

Suzy, gyermeke apjával való szakítása után nyitotta meg budapesti gofrizóját. Szerette volna bebiztosítani a jövőjét, hiszen nem tudhatta, hogy a botrányokkal keretezett válása után, hogy alakul majd a zenei karrierje.

A Star Waffle névre keresztelt kis vállalkozást nagyon hamar sikerült felfuttatnia. Az ország minden tájáról érkeztek hozzá vendégek, hogy lássák az énekesnőt és megkóstolhassák a finom gofrikat.

Most mégis megválik az üzlettől és az üzemeltető cégtől Suzy, ugyanis zenei karrierje sikeressége mellett, szerencsére a bolt már nem fér bele az idejébe.

„Az volt a célom, hogy biztos megélhetést biztosítsak a lányomnak és magamnak, hiszen nem tudtam, hogyan alakul majd a zenei pályám. A koronavírus- járvány persze nekem is keresztbe tett, de szerencsére hamar népszerű lett a környéken a bolt, így az újranyitás után sem volt okom panaszra”- mesélt a Ripostnak Suzy, aki ennek ellenére sem lesz többet látható a gofrizó pultja mögött.

„Időközben megállapodtam Tilinger Attilával, hogy nála folytatom a zenei karrieremet és ezzel a lehető legjobb döntést hoztam. A karantén alatt elkezdtünk egy önálló lemezen dolgozni, és szépen jöttek a fellépések is. Nekem minden hétvégén két-három bulim is volt. Hívtak kisebb lakodalmakra és születésnapokra, így egyre kevesebb időm lett a vállalkozásomra, mostanra pedig már egyáltalán nincs” – indokolta meg döntését a lapnak az énekesnő.

„A lányom természetesen a karrieremnél és bármilyen üzleti vállalkozásnál fontosabb. Szeretnék vele minél több időt tölteni és ehhez bizony fel kellett adnom a vállalkozásomat. Azt el sem tudom képzelni, hogy azért ne menjek, ha játszani hív, mert éppen a könyvelést bújom, vagy a rendeléssel foglalkozom. Persze gondolkodtam azon, hogy felveszek egy alkalmazottat, de elvetettem, mivel a gofrizót már az én nevemhez kötötték a rajongók, és nem szerettem volna csalódást okozni azoknak a vendégeknek, akik rám számítanának pult mögött. Gondolom az új tulajdonos majd meg is változtatja a nevét…”- tette hozzá Suzy.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá