fbpx

Szörnnyé változott ez a nő a szájfeltöltés után

0 1 617

Hetvenezer forintnak megfelelő összeget fizetett felső ajka feltöltéséért a 35 éves Gemma Palmer, ám ez élete legrosszabb döntésének bizonyult.Bár 2017-ben egyszer már feltöltette az ajkait, legutóbb dupla adagot kért, amely borzalmas dolgokat idézett elő.

A plasztikai beavatkozásra még 2018 októberében került sor. A töltőanyag először csak a felső ajkának jöbb oldalán gyűlt össze, de ez a duzzanat később elmúlt. Nyolc hónapig semmilyen fájdalma nem volt, aztán egyik nap – tavaly júliusban – eltorzult arccal és kínzó fájdalmakkal ébredt fel.

Annyira megduzzadt az ajkam, hogy beszélni sem tudtam. Pár nap múlva pedig szétnyílt a szám, ami undorító és fájdalmas volt

– idézi a The Sun a nőt, aki enni is csak levest tudott. A probléma aztán rendszeresen, néhány havonta visszatért. Legutóbb márciusban robbant szét a szája, már ötödik alkalommal.

Rettenetes volt, rengeteg fizikai és mentális fájdalmon mentem keresztül. Megijedtem, amikor az ajkam szétrobbant. Aggódtam, hogy egész életemre eltorzulhatok– tette hozzá.

Bár az elmúlt egy évben többször is fordult orvoshoz, a felírt gyógyszerek semmit sem segítettek. Elhatározta, felkeres egy magán kórházat, ahol oldószert fecskendeznek majd az ajkaiba.

Forrás borsonline.hu

Szólj hozzá