fbpx

A szerelem azt jelenti, hogy én kellek, senki más

0 248

– Mást is választhatott volna, de ő engem akart! – mondta mosolyogva Szilvi, mikor először pillantotta meg magát az esküvői ruhájában. Ezzel a mondatával mindent kifejezett, amit érzett. Hálát, szerelmet, örömöt, ragaszkodást, hitet.

Öt éve alkottak egy párt Dáviddal, most pedig az esküvőjükre készültek. A lány eddig csak azt tapasztalta meg, milyen, ha kirekesztik. Ha alacsony termete miatt törpének nevezik, ha a lába miatt csúfolják. Senkit nem érdekelt, hogy mik az álmai, milyen gondolatok foglalkoztatják, mi a hobbija. Senkit, mert a külseje alapján ítélkeztek felette kegyetlenül, nem törődve azzal, összeroppan-e a kritikák súlya alatt, vagy sem.

Aztán egy gimnáziumi ünnepség alkalmával egymás mellé kerültek Dáviddal. Mivel egyikük sem szeretett a figyelem középpontjában lenni, így a hátsó sorban álltak. Szilvi mindig körülnézett, ki látja, nem kell-e még jobban elbújnia. Amikor jobbra tekintett, egy kedves mosolyú srácot vett észre, aki nem vette le róla a szemét. Ő ugyanis megérezte, hogy milyen jó és kellemes a lány közelében lenni. Milyen csodás energiákat áraszt magából, a mosolya pedig páratlan.

– Szia! Dávid vagyok. Miért bújsz el? Gyönyörű a mosolyod!

– Nem akarom, hogy nézzenek! – válaszolta lehajtott fejjel a lány.

– Nekem megengeded? – kérdezte a fiú. A mosolya egyre szélesebb lett, a beszélgetésük pedig egyre mélyebb.

Egyáltalán nem figyeltek az ünnepségre, se a többiekre, csak és kizárólag egymásra. Ettől kezdve Dávid minden reggel megvárta a gimi ajtajában, hogy együtt menjenek be, és senkinek még csak eszébe se jusson bántani a barátnőjét. Igen, a beszélgetésük után egyértelmű volt, hogy összetartoznak. Sétálnak, mesélnek, nevetnek és szeretnek. Öt év óta mindig.

A lány teljesen kivirágzott, elhitte, hogy szerethető, hogy a külsejével minden rendben, semmi olyan nincs rajta és vele, amit szégyellnie kellene. Dávid pedig örült annak, ha mosolyt csalhatott a lány arcára, akinek a kedvessége, figyelmessége olyan érték volt számára, amit egyetlen korábbi barátnőjétől sem kapott meg.

– Gyönyörű vagy! – mondta Szilvi édesanyja a ruhapróbán. Számára mindig is az volt, és nem értette, más miért nem látja meg ezt a szépséget a lányában. – Neki te kellesz, senki más!

Kicsordult az első könnycsepp, maga Szilvi sem tudta, hogy a fájdalomé, vagy az örömé. Talán mindkettőé, hiszen eszébe jutottak a gimnáziumi évek, majd az utána következők, amelyeket már Dáviddal élhetett meg. Bár a férfi mindent megtett azért, hogy feledtesse a sok szomorú pillanatot, ha a hétköznapjaiban nem is voltak jelen, a szívéből még mindig nem tudta kitörölni őket.

De talán nem is kellett, hiszen nemcsak fájdalmat kapott, hanem párja segítségével erőt is merített ezekből a bántásokból. Hogy ne foglalkozzon velük, ne figyeljen azokra, akik le akarják nyomni. Mert ez nem róla szól, hanem a többiekről, akik vele ellentétben gyengék voltak, de másnak akarták mutatni magukat. Ők lehet, hogy a mai napig nem találták meg a párjukat, Szilvi viszont igen.

– Ő engem akart – suttogta maga elé újra. Igen, erről szól a szerelem, hogy amikor találkozunk a társunkkal, tudjuk, hogy ő az. Nincsenek kérdések, kételyek, csak a bizonyosság, hogy nem kell tovább keresni.

Forrás: SHE