fbpx

A legszebb nőt is ráncos, fogatlan vénlánnyá teszi a cigaretta

0 797

A cigaretta káros határairól számtalan orvosi tanulmány és kutatás is napvilágot látott már a múltban, az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakemberei nemrégiben azonban összességében vették szemügyre a káros szenvedély elképesztő hatásait.

Habár manapság a legtöbb nő sokat tesz azért, hogy fiatalabbnak látszódjon, éppen a fiatalabbak azonban látszólag mindent elkövetnek azért, hogy idősebbnek, így cigarettázásra adják a fejüket, aminek eredményét az orvosszakértők szerint már néhány éven belül megtapasztalhatják az érintettek, hiszen a káros anyagok felgyülemlésének köszönhetően öregedésnek indul a szervezet, ami elsődlegesen a bőrön mutatkozik meg, méghozzá ráncok formájában.

A dohányzás ráadásul olyan súlyosan megváltoztatja a szájban zajló kémiai folyamatokat, hogy az elősegíti a fogkőlerakódást és a fogszuvasodást is, hosszú távon pedig a cigaretta közvetlenül is képes foghulláshoz vezetni, és akkor még nem is beszéltünk a közvetett hatásokról. Az adatok szerint a naponta egy doboz cigarettát elszívók tíz év alatt átlagosan három fogat veszítenek el emiatt!

Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a dohányosok nagyobb valószínűséggel teszik ki magukat a szürke hályog kockázatának, ami a szem egyik leggyakoribb betegsége, de a dohányosoknál sokkal nagyobb eséllyel alakul ki, és mivel nagyon sokan csak későn veszik észre, vagy nem fordulnak orvoshoz, ezért ettől akár meg is vakulhatnak.

Forrás: Noihirek

Szólj hozzá