fbpx

A mentális teljesítményre is hatással lehet a szmog

0 497

Egészen elképesztő összefüggésekre jött rá egy amerikai kutatócsoport, akik egy vizsgálat során rájöttek arra, hogy a szmog – főként az idősek esetében – óriási hatással lehet a mentális teljesítményre.

A kutatásban 14 ezer, 50 év feletti ember vett részt, amelyek során kiderült, hogy azok, akik magas részecskekoncentrációjú helyeken élnek, lényegesebben rosszabbul teljesítettek a mentális képességeket mérő tesztek során, mint azok, akik tisztább levegőjű vidéken laktak. Az összefüggést a kutatók később abban az esetben is tapasztalták, amikor az életkort, a származást, az iskolázottságot vagy éppen az egészségügyi állapotukat vizsgálták a pácienseknek.

A kutatók számszerűsítették is a hipotézist, és egészen elképesztő eredmények születtek, így kiderült többek között, hogy a kérdéses páciensek olyan helyről érkeztek, ahol a finomrészecskék koncentrációja 4,1 és 20,7 mikrogramm között mozgott köbméterenként.

Az alapértékekhez képest mérhető minden tizednyi emelkedés ráadásul 0,36 pontos teljesítménycsökkentést mutatott a tesztek során, ami a mért koncentrációszinten belül háromévnyi öregedésnek felel meg a mentális állapot tekintetében.

Forrás: Noihirek

Szólj hozzá