fbpx

Jamie nőként született – ma boldogan él férfiként

0 436

 

 

Ha valaki ránéz Jamie-re, és Sheeba-ra egy fiatal, boldog jegyespárt lát. Mosolyognak, láthatóan szeretik egymást, az életük pedig jó irányba halad. Azért nem volt ez mindig ilyen egyszerű.

 

Jamie nőként jött a világra, és egészen egyetemista koráig nőként is élt. Mint elmondta, egészen gyerekkorától fogva érezte; ő más, mint a többi lány. Sosem érdekelték a lányos dolgok, míg a többi lány csinos ruhát húzott, és Barbie babákkal játszott, Jamie pisztollyal rohangált, és kisfiúként viselkedett.

Egyetemista korában lett világos számára: transzexuális, azaz a születésekor nem az a nem lett számára “kiosztva”, amelyben valóban érzi magát.

Ekkor kezdődött el Jamie férfivá válásának hosszú útja.

 

Egyébként nemátalakító műtétekre, és beavatkozásokra Magyarországon is lehetősége van a transzexuális nőknek, és férfiaknak.

A Jamiehez hasonló transzexuális férfiak tesztoszteront szednek, amelynek hatására átalakul az arcuk, kinől a szakálluk, mélyül a hangjuk.

A női mellett leszorításra kitalált melltartókkal lehet takarni, de aki többre vágyik, és anyagi körülményei is engedik, az műtéti úton is megszabadulhat a melleitől.

Végül pedig Jamiehez hasonlóan péniszműtétet is végre lehet hajtani a pácienseken, amely során egy felpumpálható szerkezetet hoznak létre az alkaron található bőrt felhasználva.

 

Se Jamie, se más transzexuális férfi, vagy nő élete nem könnyű, pláne nem Magyarországon. Jelen pillanatban ugyanis Magyarországon be van tiltva a nem-és névváltás, ami annyit jelent, hogy a transzexuális emberek még évekig kénytelenek hivatalos nemük és nevük szerint ügyeket intézni, ami rendkívül kellemetlen, és megalázó.

 

Jamie storyja sem volt könnyű egyébként. Egyetemi legjobb barátja, Sheeba ugyan végig mellette állt, és ma már egy párt is alkotnak, Sheeba szülei például évekig határozottan ellenezték a kapcsolatot. A másik akadály, amivel a fiatal párnak meg kell majd küzdenie, a gyermekvállalás, hiszen Jamie értelemszerűen nem képes a gyermeknemzésre. Ez persze olyan probléma, amely egy cis hetero párt is érinthet, és rengeteg megoldás áll a fiatalok rendelkezésére.

 

Jamie nemrég gyűrűt húzott a lány ujjára, és izgatottan készülnek az esküvőjükre.

Szólj hozzá